Archívum

Posts Tagged ‘Cluster’

A tesztelés fontossága

december 2, 2020 1 hozzászólás

Adott helyen megkértek, hogy néhány fürtöt nézzünk át közösen, valamint azokon minimális módosításokat szeretnének. Ahogy haladtunk előre a munkával, dőltek ki a csontvázak a szekrényből, de a legnagyobb az utolsó fürt esetén jött elő.

Ez egy SQL-clusternek nevezett szolgáltatás volt. Az addigi tapasztalatok alapján, no meg a normális emberi gondolkodás szerint is, az első lépés az volt, hogy jelen állapotában teszteljük a működését. Ez azt jelentette, hogy a szolgáltatást a fürt egyik tagjáról átbillentsük a másikra. Nos, “természetesen” elhasalt. Ideiglenesen visszaállítottuk, s elkezdtük a hibakeresést, ami egy számomra teljesen szokatlan helyzetet mutatott ki: nem egy beállítás, nem egy pipa okozta a gondot, hanem az SQL-szerver telepítés hiánya. Előbbit még mondjuk így-úgy meg lehet magyarázni, hogy időközben állítódott el (persze, magától 😛 ), de egy egész SQL-telepítést? Ugye tanfolyamokon szoktunk viccelni, amikor idő szükséges, hogy semmi gond, addig telepítsünk egy SQL-t. Tudjuk jól, hogy nem 2 másodperc. S tudjuk jól, hogy legtöbb ember grafikus varázslóval megy rajta végig, akár telepítés, akár eltávolításról van szó. Szóval egy ilyen, rengeteg paramétert igénylő eltávolítást szerintem nem lehet “véletlenül” végrehajtani. De akkor mi történt?

Nos, valószínűleg emberi mulasztás. Lehet, hogy rohamtempóban kellett felhúzni a fürtöt, s nem volt idő a másik tagra telepíteni az SQL-t. Vagy valamilyen hiba következett be a telepítés során, amire elfelejtettek visszatérni. Vagy tudatlanság miatt: nem tudták, hogy mindkét kiszolgáló kell rendelkezzen telepített SQL-el. Vagy… lehetne sorolni a különböző forgatókönyveket.

A legnagyobb hiba viszont a végén van: átadás előtt tesztelni kellett volna. Hogy valóban átbillen-e, hogy valóban jól működik. S ha igen, csak akkor átadni használatra, ha nem, akkor jelezni, hogy pillanatnyilag működőképes, de NEM fürt. Ezáltal az érintettek is tudták volna, hogy mi is van a motorháztető alatt. Mi lett volna, ha mindez “élesben” derül ki, amikor az addig használt kiszolgáló ilyen-olyan okokból kifolyólag kidől?

Kategóriák:General, Windows Server Címkék: ,