Kezdőlap > Uncategorized > 3 év WP, összesen 300 cikk

3 év WP, összesen 300 cikk


Tegnap kaptam a WordPress-től azt az értesítést, amely szerint immár 3 éve vagyok ezen a blogon. Jelen cikk ugyanakkor kereken a 300. megjelent cikkem (az anno BlogSpot-on megjelentekkel együtt), vagyis ennyi alkalommal írtam le valamilyen nyűgömet, bajomat – saját dokumentálásnak, illetve, mások okulására.

Ez utóbbit alátámasztja, hogy a WP saját statisztikája szerint több, mint 25e alkalommal nézték meg az oldalt – tudom, hogy másoknak (s most akarattal nem írok neveket 🙂 ) ennél két-háromszor is nagyobb látogatottsága van – de nem is erre gyúrok. Örülök, ha tapasztalataimból mások is tudnak tanulni, örülök minden egyes hozzászólásnak (közelít a cikkek számához) – ugyanakkor nem a cikk-dömping a célom. Sok blogger kolléga javasolta azt, hogy minél többször írok, annál nagyobb a látogatottságom – elhiszem. De inkább elhúzom a bejegyzés megjelenését, ha úgy érzem, vannak kételyeim tartalmának bizonyos részeivel. Még akkor is, ha néha már “elavult” – erre is volt már példa 🙂

Igaz, hogy próbálom minimálisra csökkenteni a nem-technikai cikkek számát, most mégis sikerült egyet összehozni 🙂

Reklámok
Kategóriák:Uncategorized Címke:
  1. jpetrenyi
    augusztus 1, 2013 - 10:00 du.

    A látogatottság figyelése az egyik legalattomosabb csapda. Ha jót akarsz magadnak, akkor _abszolút nem_ foglalkozol vele. Nem teszek szmájlit, mert ezt most teljesen komolyan írtam.

  2. augusztus 2, 2013 - 3:24 du.

    Gratulálok!
    A bejegyzések számához, a kommentek számához és a látogatottsághoz is:)
    Bár jelenleg nem veszem elsődlegesen hasznát a mikénteknek, de mindig elolvasom a bejegyzéseket, és tudom, hova fordulhatok, ha ilyen mélységű tapasztalat kell majd valamikor:)
    A látogatottság meg egy érdekes visszajelzés, de tényleg nem mindenek felett való, nem elsődleges (sőt…).
    További hasznos és hasonló mélységű írásokat kívánok neked is, meg nekünk, olvasóknak is:)

    -mono-

    • augusztus 3, 2013 - 1:34 du.

      Köszönöm, megpróbálom 🙂

  3. augusztus 4, 2013 - 10:03 de.

    Gratula!
    Várjuk a következő 300 bejegyzést 😉

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: