Kezdőoldal > General > Synology DSM 4.1

Synology DSM 4.1


Az előzetes hírekkel ellentétben, amelyek e hó közepére jósolták a végleges verziót, már múlt hónap utolsó napján kijött a végleges 4.1. Eddig még nem tudtam foglalkozni vele, de tegnap végre sikerült frissítenem a tároló programját.

A frissítés gond nélkül lezajlott, így a mai nap már kezelésbe vehettem. Természetesen nem minden újdonság érint (tényleg szép a lista, szerintem ez sokkal nagyobb váltás, mint a 4.0-ra), de az általam kért dolgokat mindenképp körbe szerettem volna járni.

Bele a közepébe. Végre-végre, ebben a verzióban megtörtént az NTLM v2-re a frissítés, valamint frissült a Kerberos v5 támogatás is (amit itt hiányoltam). A frissítés után már sikeresen lezajlottak a teszt-mentések úgy Windows 8/2012-ről, mint a régebbi gépekről (úgy tűnik, hogy a múltkori látszólagos siker csak azoknál a gépeknél volt tapasztalható, amelyek egyszer már sikeresen mentettek). Bár eddig nem említettem, de érdemes tudni, hogy a „szigorú kiosztás” opció ki/bekapcsolása után végzett mentés nem mindig „kompatibilis” a kapcsoló másik állapotában végzett művelettel, így erre érdemes figyelni. Bekapcsolt opcióval továbbra is elhasal a nagy állományok másolása, dehát nekünk ugye nem is ez kell, sokkal inkább az, hogy kikapcsolt beállítással jól működjön a mentés 🙂. Ezt majd komolyabb teszteléseknek fogom alávetni, s amennyiben még mindig nem akadálymentes, természetesen jelezni fogom.

Egy másik, általam hiányolt (de a céggel folytatott levelezésemben beígért) újdonság a proxy kezelése. Ez természetesen otthoni környezetben nem gyakori (mondjuk GT kivétel 🙂 ), de cégeknél nem ritka. Eddig manuálisan kellett letölteni, s lokálisan telepíteni a frissítéseket, mostantól megvan a lehetőség ennek közvetlen módjára. De ha valaki csak arra akarja használni, hogy azon keresztül értesüljön új verzióról, annak is teljesül a kívánsága.

A többi újdonságot nem sorolom, itt olvashatóak (bár a magyar hivatalos oldalon még bétának látszik…)

Advertisements
Kategóriák:General Címke: , , , ,
  1. Még nincs hozzászólás.
  1. február 26, 2013 - 8:31 de.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: