Kezdőoldal > General, Windows 8 > Mmc, az uralkodó

Mmc, az uralkodó


XP/2003-ban az Intézőben \\gépnév begépelése esetén láttuk a „Printers and Faxes”, valamint a „Scheduled Tasks” megosztásokat (természetesen azonos vagy alacsonyabb szintű oprendszereknél). Sőt, nem csak láttuk, hanem jogosultságtól függően kezelni is tudtuk.

Vista/Server2008 és Windows 7/Server 2008 R2 esetében a megosztások közül kikerült az utóbbi, azt már távolról csak egy Feladatütemező mmc-vel tudjuk kezelni, annak segítségével csatlakozzunk a kliens-gépre, majd elvégezzük a teendőket – az eszközt a Felügyeleti eszközök között találjuk meg.

Windows 8/Server 2012 esetén már a nyomtatók kezelése is eltűnt a – jellemzően állomány-megosztásra használt – elérések közül. Bár az előző családnál is már létezett a Print Management eszköz, de még meghagyták a régi elérést is – itt már újabb szintre lépünk, s már csak mmc-ből történő távoli elérésünk van.

Amire érdemes figyelni, hogy a mindkét eszköznél van visszafele kompatibilitás (akár Windows 2000 is!), de „felfele” értelemszerűen nincs. Ez főleg a feladatütemezőnél okozhat gondot, hiszen a Windows 8/2012 esetén alapból érkezik egy vagon ütemezett feladat, amelyek erre a szintre vannak „belőve” – tehát egy régebbi rendszerről nem fogjuk tudni őket kezelni.

Advertisements
  1. Még nincs hozzászólás.
  1. március 5, 2013 - 10:11 de.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: