Kezdőoldal > Windows Server > TS Easy Print

TS Easy Print


Mivel felmerült a kérdés, hogy teszteljük le az Easy Print nyomtatási lehetőségeit, nekiálltam körbejárni. Annyit tudtam róla, hogy szinte gyerekjáték összerakni, nem kell sem driver (hiszen pont ez a lényege), sem spéci program, semmi. Két lényeges dolgot említenek mindenhol, ami a lehetőség kihasználásához szükséges: az ügyfélgépre legalább 6.1-es RDP klienst, valamint legalább .NET Framework 3.0 SP1-et kell telepíteni. Ez viszont ma már legtöbb helyen nem akadály.

 

Van néhány viszont dolog, aminek figyelmen kívül hagyása hiba lenne. Egyik például a megoldás nevéből következik: Terminal Services Easy Print. Ez már utal arra, hogy a Terminal Services szerepkör (role) telepítve kell legyen a szerverre, vagyis nem jó bármilyen W2k8, amire távoli asztallal kapcsolódunk (ebben az esetben még a régi, hagyományos nyomtató-átirányítás szabályai élnek).

 

Ezután jön a másik történet: nem elég, hogy az előbbi szerepkör fent van, szükséges a hálózatban (vagy akár a teszt-gépre) egy olyan Terminal Server Licensing szerepkör-szolgáltatás, amelyik Windows 2008 TS Cal-okat tudna kiosztani. Miért ez a nyakatekert megfogalmazás? Mert nem elég, ha van egy Windows 2000 vagy 2003-as TS Licensing, szükséges a 2008-as. S azért csak „tudna”, mert nem kell aktiválni, elég, ha telepítve van – legalábbis most ugye teszt-környezetről beszélünk.

 

Ha az előbbi két feltétel is teljesül (ami egy éles környezetben természetesen igaz), akkor máris nyugodt szívvel használhatjuk a meghajtó-mentes terminál-szerver nyomtatási előnyeit Mosolygó arc

Advertisements
Kategóriák:Windows Server
  1. Még nincs hozzászólás.
  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: