Kezdőlap > Windows 7 > Windows Virtual PC Integration features

Windows Virtual PC Integration features


Az előző cikkemnek az volt az apropója, hogy amióta W7-re váltottam, azóta nem tudtam használni a vágólapot a host (gazda-gép) és a guest (vendég-gép) között. Eleinte azt hittem, hogy a Windows Virtual PC RC kiadása a hibás, de amióta feltettem az RTM-et, sajnos azóta sem változott. Eddig nem volt időm vele foglalkozni, most szakítottam egy kicsi időt, hogy utánanézzek.

 

Ha engedélyezzük az „Enable integration features” opciót, akkor kér egy felhasználói fiókot, aminek a nevében fusson az integráció. Ez a vendég-gépen található fiókok közül kell legyen az egyik. Nem szükséges semmilyen extra jogosultságot adni neki, sőt, ez a fiók lehet akár letiltott állapotban is.

 

Majd amibe egyből belefutottam: engedélyezés után a vendégre csak és kizárólag a vendég-gép admin csoportbeli felhasználói tudnak bejelentkezni (a többiek „A rendszer helyi házirendje nem teszi lehetővé az interaktív bejelentkezést” hibaüzenetet kapnak – ennek még utána szeretnék járni). Ha nincs engedélyezve az együttműködés a gazda-géppel, akkor bárki bejelentkezhet – de értelemszerűen ekkor nincs integráció.

 

Elindítás után mindig az integrátor fiók nevében próbál bejelentkezni, de ha nem sikerül (ld. előző bekezdések), akkor be tudunk jelentkezni egy másik rendszergazda jogú felhasználóval – attól még működik az integráció. Ha nem pipáltuk be azt, hogy őrizze meg az integrátor jelszavát, akkor sem kér tőlünk jelszót, ha csak újraindítjuk a virtuális gépet – csak akkor, ha leállítottuk, s úgy indítottuk el ismét. Egyszerű újraindításnál viszont az utolsó bejelentkezett felhasználó nevét őrzi meg a Windows login-ablaka.

 

S milyen előnyünk származik engedélyezett állapotban? Finoman tudjuk szabályozni, de nagy vonalakban: működik a vágólap átadás gazda és vendég gép között, a hang átmegy a gazda kimenetére (bár ehhez jó volt a régi VM Additions is), kártyaolvasó a vendégen, megjelennek a gazda nyomtatói, illetve kötetei a vendégen. (Figyelem! Ha menet közben módosítunk, akkor valóban újra kell indítsuk a vendéget, hogy lássuk az eredményt. Sőt, nem sima újraindítás, hanem leállítás-újraindítás – ez sajnos nincs javítva az új (RTM) verzióban sem Szomorú) Indításkor nem a hagyományos boot-képernyőt látjuk, hanem a Virtual PC-nek a Starting… ablakát, valamint a tálcán is az indulás állapotát tudjuk követni.

 

Néhány technikai információ, ami még közben összegyűlt. Az integrációhoz használt fiókot két registry-érték tárolja, mindkettőnek UsernameHint a neve, helyük:

 

HKCUSoftwareMicrosoftTerminal Server ClientServersFQDN

HKCUSoftwareMicrosoftVirtual PCServersFQDN:FQDN

 

Itt értelemszerűen az FQDN a tartományba léptetett virtuális gépek nevét jelenti, munkacsoport esetén a gép Netbios neve. A felajánlott fiók a második registry-kulcsban van.

 

Ja, s hogy nekem miért nem akart működni? Mert a virtuális teszt-gépemen telepítve volt a ThinStuff terméke, a Thinstuff XP/VS Terminal Server egyik próbaverziója – ami TS-t „varázsol” egy hétköznapi XP-ből is, de cserébe már a „konzol” is TS-menetnek számít, s nem tud együttműködni a VPC integrációs eszközeivel…

 

Reklámok
Kategóriák:Windows 7
  1. Még nincs hozzászólás.
  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: