Kezdőlap > General > Virtual gepek Precompact

Virtual gepek Precompact


Mostanában elég sokat kell virtuális gépekkel dolgozzak. A két legismertebb cég termékeit felváltva használom, van, amire az egyik jó, van, amire a másik. Most pont az MS megoldását alkalmaztam, amikor is egy .vhd állomány méretét akartam csökkenteni. Ekkor jöttem rá egy eddig nem figyelt módszerre, amit az MS alkalmaz.

Kezdjük az elejével. Első lépésben a virtuális gépben kell néhány dolgot lerendezni. Gyakorlatilag a Precompact programot kell lefuttatni, csak ezután lehet ráereszteni az igazi "tömörítést". Hogy biztos legyek a dolgomban, előtte egy Defrag-ot eresztettem rá. Ez szépen összeillesztette az állományokat – de a merevlemezen hézagosan rendezte el őket. Néhány állomány, utána csomó üres hely, megint állományok… Kicsit zavart, hiszen a köztes üres helyet is fel szerettem volna szabadítani – de a végén található egybefüggő rész is már a „merevlemez” felét tette ki, így elindítottam a Precompact-ot.

Leállítás után következik a második lépés, a .vhd állomány valódi átméretezése. Ennél fontos tudni, hogy a program feltételezi, hogy nem fogja tudni átméretezni, így ugyanannyi szabad helyet igényel, mint az aktuális .vhd. Ezt biztosítva, elindíthatjuk a tömörítést. S itt lepődtem meg – pozitívan. Ugyanis ha figyelemmel követjük, akkor a következőt tapasztaljuk: elemzi a lemezt, s az üres helyeket valóban üresnek tekinti, s kihagyja az új állományból. Azaz: láttam, ahogy nőtt az ideiglenes állomány mérete. Aztán egyszercsak megállt a növekedésben, de a program ablakán továbbment a csík… Tehát az üres részhez érkezett. Utána ismét elkezdett növekedni az új állomány, tehát ismét elérte az adatokat is tartalmazó területet. Szuper, akkor így nem csak a lemez végén található üres területet, hanem az összes üres területet visszakaptam. Smile

A végén jöjjön még egy csavar: az új lemezt, ha megnézzük Defrag-al, akkor ugyanaz a kép fogad bennünket, mint mielőtt tömörítettük volna. Tehát úgy tömöríti a .vhd-t, hogy nem vonja össze egymás után a rajta található adatokat. Hmm….

Továbbmegyek: ha egy tömörített lemezt ezután defraggal kezelünk, ismét megnő a fizikai vhd mérete – részben normális, hiszen az üres helyekre pakolja az állományokat, de azok az üres helyek igaziból eddig nem foglaltak fizikai helyet. Tehát utána ismét érdemes tömöríteni. Smile

Reklámok
Kategóriák:General
  1. Ottó
    április 2, 2009 - 12:15 de.

    2005R2-ről beszélünk? Mert Hyper-V esetében compact funkció aztán kész is. 🙂

  2. Asterix
    április 2, 2009 - 5:43 de.

    Igen, igazad van, ezt nem pontosítottam 🙂 Igen, még a "hagyományos" Virtual Server 2005 R2.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: